Minimaximál
Farkas Wellmann Éva
„Rögtönözhetünk, a válogatás szintjén”


Egyik ismerősöm megjegyzése szerint a dési kirándulás résztvevőinek együttesénél mulatságosabb csoportképet el se lehetne képzelni. Kezdetben magam is hasonlóan vélekedem, aztán szombaton, fél három után kevéssel, már össze is vagyunk ülve mind a négyen, és villámsebesen tartunk rendeltetési helyünk felé. Létay Lajos, Lászlóffy Csaba, Sántha Attila, valamint jómagam. Egyáltalán nem tűnik komikusnak a helyzet. Inkább ismerkedés, „work in pairs” beszélgetések, sztorizgatások... Sántha derekasan küzd az útviszonyokkal; néha tájékoztatják arról, hány percet vesztettünk az előttünk haladó teherautó jóvoltából. Némi tájékozódás után megtaláljuk a Magyar Házat.

Mire odaérünk, szépen összesereglik a nép, kissé stresszesek vagyunk, hogy nem késtünk-e le saját felolvasóestünkről, de megtudjuk: nem; Désen bizony megvárják az embert. Kevés (alkoholmentes) kínálgatás után nekivágunk a feladatnak, akkor tűnik fel, hogy a terem zsúfolásig megtelt. És valóban várnak ránk. A falakon idézetek Kallós Zoltántól, népdalokból; csupa megmaradásra buzdító felirat. Asszociációk miatt, mi tagadás, össze is szorul az ember szíve. De kezdhetjük. Rövid bekonferálás után S. A. veszi át az irodalmi délután vezetését, mindenkit becsülettel bemutat, majd felolvasunk F. W. É., L. L., L. Cs., S. A. sorrendben. A verseken kívül egyelőre más szöveg nem hangzik el a szerzők részéről, legfeljebb egy-két szavas kommentár. Lászlóffy Csaba viszont kihasználja a lehetőséget, és nyomban meg is lepi a dési nagyérdeműt egy rövidebb, történelmi tárgyú előadással. Aztán célzás, hogy kanyarodjunk vissza a költészethez, mivelhogy úgyis azt ünnepeljük...

Jöhetnek a kérdések. Az első perc eléggé kínos, az ember arra gondol, mit is kérdezzenek ezek után, mire is akarunk most válaszolni stb. Aztán egyszeriben vallatni kezdenek, igen lényegi irodalmi kérdésekről. Mi is a (poszt)modern költészet kapcsolata a hagyományhoz, hogyan értelmezhetik (át) életművek egymást, mitől lesz egy költészet női, miképpen viszonyul a nemzeti irodalom a globális-világirodalmihoz...? Értékes párbeszéd alakul ki (később tudjuk meg, hogy a jelenlevők nagy része értelmiségi, a másik része pedig fiatal). Aztán azt hisszük, vége, csomagolnánk, mire bejelentik az igényt: kezdjük elölről – azazhogy folytassuk a felolvasást. Megtesszük. Sorrend ugyanaz. Örömünket leljük benne, hiszen rögtönözhetünk, a válogatás szintjén, s ekképp egymásnak/magunknak is okozunk némi meglepetést. Közönség érezhetően figyel, mosolyog. Ért.

Később további kérdések, majd hivatalosan vége. Ezúttal a kisebb csoportos folytatását a vitának komolyan veszik. Dedikáció, könyvvásárlás. A majdnem véletlenszerűen összeválogatott könyvcsomag pillanatok alatt fogy el. (Alulírott fájdalmasan nyugtázza, hogy ő nem írhat könyvébe, ugyanis emez egyetlen kötet hiányzik. A kiadó vállat von; elfogyott. A dési polgárok kolozsvári könyvüzletek címeivel zsebükben távozhatnak.)

Sütemény, ásványvíz, konyak. A legmelegebb szívesség. Köszönjük. És részünkről az ígéret: visszatérünk!