Új könyv
Parászka Boróka
Pomogáts Béla az erdélyiség kérdéseiről


Kérdés-kör: Pomogáts Béla az erdélyiség kérdéseiről

Iker-könyvek kiadására vállalkozott a csíkszeredai Pallas-Akadémia. Pomogáts Béla irodalomtörténeti esszéit, tanulmányait tartalmazza az Erdély hűségében című kötet, a kultúrtörténet kérdéseitől a politikai elemzésig jut el a Kulcsok Erdélyhez című gyűjteményben. Természetesen kérdés, hogy milyen összefüggés van a kötetek között, hogy együtt kell-e olvasni ezt a két könyvet? Tulajdonképpen nem egymás folytatásaiként születtek, noha ugyanannak a sorozatnak (a Bibliotheca Transilvanica-nak) a köteteiként jelentek meg: az összegyűjtött írások eltérő időben, eltérő céllal jöttek létre.
Az irodalomtörténeti tanulmányok (bevezetők, ünnepi köszöntők, összefoglalások – és sorolhatnám a különböző műfajokat) közel harminc év alatt születtek és a huszadik század erdélyi magyar irodalmának legkülönösebb, legvitatottabb vagy – különböző okokból – igazán fontos szerephez jutó személyiségeire reflektálnak. Abból a szempontból máris érdekes a válogatás, hogy hogyan változik az erdélyi irodalomról alkotott kép ezalatt az időszak alatt, ki és miért válik fontossá. Lehetőséget teremt ez a kötet az irodalom használat önreflexiójára.
Szúrópróbaszerűen érdemes beleolvasni a sokat vitatottak-ról szóló írásokba, a Szabó Dezső, Reményik Sándor, Wass Albert személyét érintő elemzésekbe. Elemzésről beszélek, pedig az a fajta irodalmi leltár, amelyet Pomogáts Béla a maga lelkiismeretességével végez, nem is elsősorban elemzés. Az erdélyi irodalom sokáig nem elsősorban szöveg, hanem státusz (vagy státuszvesztés), személy és gesztus. Mi marad Szabó Dezsőből és társaiból, ha csupán a szövegre bízzuk magunkat? Valószínűleg beláthatatlan és érthetetlen marad az a jelenség, amit az írók és művek képviseltek. Pomogáts Béla – noha mindig hangot ad fenntartásainak – stratégiai fontosságú empátiával követi nyomon mindazt, ami az életmű belátásához szükséges lehet. Egyensúlyoz a korrajz, az értelmezés és a biográfia határán. Csapatban játszik: előkészíti a terepet azoknak, akik úgy érzik, az erdélyi magyar irodalom évtizedeiről nagyon sok fontos dolgot nem tudunk, nagyon sok tény feltáratlan, és sok mindent elmostak az előítéletek.
Pomogáts Béla, miért ne mondanánk ki? – nem csupán irodalomtörténész, hanem a magyar irodalmi-diplomácia egyik kulcsfontosságú alakja. Ő az,

aki mindennapos feladatai révén igazán pontosan tudja, mi mindent sodor az irodalmi élet a hátán. Erdély hűségében című kötete tág perspektívát nyit, ahonnan ezekre a szövegen kívüli, de mégis irodalmi problémákat láthatjuk be.
Logikus tehát, hogy azt a jelenségösszest, amit irodalmi oldalról becserkészett azt kulturális, politikai szempontok szerint is leltárba kívánja venni.
Ma azonban sem a politikaelméletnek, sem a politikai elemzéseknek nincs élő hagyománya Erdélyben. (Nem beszélhetek „összmagyar” vonatkozásról, teljesen más politikai- médiakultúra alakult ki Magyarországon, amely megteremtette a maga műfajait, politikai gondolkodóit, fórumait.)
Ilyen szempontból megfontolásra érdemes Pomogáts Béla vállalkozása, ahogyan kilép az irodalomtörténet terrénumáról (referenciaként azért mindig ott érezhető az irodalmi hagyomány) és gyakorlatilag önálló műfajt teremt. Fontos, sokakat érintő kérdéseket (autonómia, kisebbségi–politikai hagyományok) divattémákat (kulturális regionalizmus, multikulturalizmus) tekint át azzal az igénnyel, hogy hozzáférhetővé tegye a sokak által nem ismert, de alapvetőnek számító információkat. Mindezt úgy, hogy jó áttekintést nyújtson, ezek az írások kiindulópontjai lehessenek a témára vonatokozó közéleti eszmecserének (nem véletlen, hogy számos írás hazai vagy magyarországi periodika, hetilap számára készült).
Visszatérve az eredeti kérdésre: együtt kell-e olvasni ezeket a köteteket, valóban iker-könyvekről van-e szó? Az erdélyi magyar közösség sajátos politikai, gazdasági, kulturális helyzetben van: ez tény. Ennek a sajátosságnak a megértése csak akkor lehetséges, ha kellő helyzetismerettel, előítéletektől mentesen áttekintjük mindazt, amit az elmúlt évtizedek kitermeltek magukból. Ha a jelenségeket, eredményeket és kudarcokat egymásra vonatkoztatjuk. Ehhez pedig (vagy ahogyan Pomogáts Béla fogalmaz: az „Erdély-tudomány” fejlesztéséhez) fontos kiegészítéseket találunk ezekben az, egymásra utaló kiadványokban.

(Pomogáts Béla: Erdély Hűségében (2002); Kulcsok Erdélyhez (2003) – Pallas Akadémia)