Új lap
Adorján Botond
Földalatti parkoló


Előrebocsátom, hogy a kolozsvári Százas Szeg nem egy komoly lap. Nyugodtan tegezheted a szerkesztőség minden tagját, nem kell nekik kezicsókolomot köszönni, mert nincsenek negyven felett. Persze, az underground lap sem olyan, amit negyven évesek szívesen olvasnának. (Ámbár kinek hiányzik ez a réteg?!)

Le lehet itt bármit írni, amitől még a haverok is alaposan elpirulnak. Csakhogy. 2003-ban a májusi szám nem sikerült éppen olyan vadra, amilyen egy vérbeli Százas Szeg szokott lenni. (Látni nem láttam, mert a lap megszámlálhatatlan sok példányokban kerül ki a fénymásolóból – annak függvényében, hogy a szerkesztők mikor szabadulnak be egy-egy intézetbe, és milyen hamar távolítják el őket a gép mellől –, mondom tehát: nem láttam az inkriminált összeállítást, de ha jól értesültem, volt már nekik zoofíliás blokkjuk is. Tényleg: hogy kell írni ezt a botrányos szót? Mert a szótárban nincs benne.)


Annyi bizonyos, hogy ezúttal sem aprózzák el a dolgokat a srácok. Ezt a földalatti kiadványt sem tanácsos odaadni a gyóntatónak. (Ja, a május 16. jelzésű folyóiratot szó szerint a föld alatt osztogatták, a Bretter Körön, a Bulgakov pincéjében.) Amúgy pofás kis példány: foglalkozik a művészet minden területével, van benne próza, paródia, recenzió, és még a zenéről is szó esik.

Természetesen a versek kapták a legnagyobb teret (ezekre két teljes oldalt szánt a szerkesztőség). Tehát: a 12. számban Lukács Aranka (Nász 1, Rosta), Visky Zsolt (egyre többen vagyok, A szomszéd lakásban, Váróterem), Ármos Lóránd (ennek aztán van verse rendesen, négy darab: Balkán, Bánás, Vágyban, Macska) és Noszlopi Botond (Félreértés?, Kaland, Szirénének) versei szerepelnek. Sajnos csak ez a néhány vers fért be a lapba, mert többet nem enged meg a két oldalas keret. (Úgy tűnik, a fiúgg nem hallottak a tükör fogalmáról, mármint a nyomdatechnikai kifejezésről, és mindent feláldoznak a szövegzsúfolás kedvéért. Egyrészt dicséretes igyekezet, másrészt viszont szemet szúr. Nagyon.)

Amit igazán élvezettel olvastam, az a Székely Csaba által írt György Attila-paródia. Jól esett látni, hogy nem csak véresen komoly dolgokról esik szó, van helye a minőségi humornak is ebben a lapszámban. Prózában Szabó Róbert Csaba nyomul, arról mesél, hogy a Föld homorú felén milyen a kilátás. A recenzió rovatban egy nevű titokzatos valaki ír Jake Smiles könyvéről. Szántai Jánostól senki nem várja el, hogy a zene rovatban Britney Spears albumát dicsérje. Nem is teszi. A Laibach együttes Wat című lemezét mutatja be.

Konklúzió: a Százas Szeg nem éppen a Times nyomdatechnikájával dolgozik, inkább az egyetemisták ahololcsóbbaxerox módszerét részesíti előnyben, azonban mindenképp érdemes belenézni. Érdekes emberek állnak a lap mögött, akikről valószínűleg fogunk még hallani. Majd akkor jól fel lehet őket bosszantani ezzel a nyolc oldallal.

Mivel pedig ez a kedvencem a lapszámból, ide fogom másolni a fiatal, mindössze 14 éves költő versét, hadd épüljön a nagyérdemű is.



Visky Zsolt

(egyre többen vagyok)

egyre többen vagyok és

egyre szebbek, egyre inkább

kezdek eltűnni, és

egyre csak emelkedek

és már kezdek hinni

többes szám, első személyemnek