Fiatal és Banán 02.
Az infánsok hadjárata 2003-ban
Márkus András költészetéről


Istenien átkozott, elrettentő, toporzékolni való dolog kiskorúnak lenni.
A kiskorú költő teleordíthatja a világot önmaga raplis és elkényeztetett szubjektivizmusával, leköpheti és föltaslizhatja a cigányt és a püspököt, a mosónőt és a pápát, mondhat, amit akar, írhat, amit akar, ordíthat, amit akar, merthát......ő még gyermek, ő még infáns, ő még kiskorú - "minor" - s eképp - nem beszámítható.
A kiskorú költő önmaga lehet, s tán éppen ezért a kiskorúság önnön végletes alanyisága és énközpontúsága (hogy ne mondjuk: egoizmusa) folytán, roppant kedvező - ez a helyzet! - a pojétai-pojácai véna szárbaszökkenéséhez.
Sokan is vannak a kiskorú költők, mint az oroszok: Visky Zsolt, "zis" Kutuzov-Dózsa, a kiskorú poéta-haderő napóleoni főparancsnoka elrendelte az általános frontális támadást és megnyitotta az I. Kolozsvári Frontot, amelyet most Márkus András Andrejevics, András Atya, a Márkus-jelenség kommandós marsallja immár a II. Kolozsvári Fronttal szélesített ki egy, már mindent elsöprő Infáns-győzelem biztos tudatában. A két fővezér után még sokak következnek, mondom, sokan vannak, mint a húnok, tatárok, oroszok, gyerekek, satöbbik: úgy látszik, ez a versírás líceumi, esetleg poszt-bölcsődei divat lett, mostmár minden diák rákapcsolt, konganak a Politechnikák, megrohamozzák a Filológiákat, a Színiket, a Jogot, a Teológiát, a Művészettörténelmet, s mi lesz belőlük - tíz év múlva?
.... politikus.
Az Infánsok Légiójától persze még az Előretolt Helyőrség főkapitánysága is tart.
Orbán Rabon-bán, Fő-Fő-Fő, temeswári Bán és Basa összedobolta a többi Lófőt (értsd: Sántha Rabonbánt, Attila király hasonnevű megtestesülését), Merlin Apót, a karakteres Kárákszonit, s egyebeket, Orlandot, az Óriást, és hosszas tanácskozás után megegyeztek, hogy ők biza nem harcolnak ezekkel az eszement Infánsokkal, mert ezek visszaélnek a törvények által nekik megadott jogokkal (mármint hogy nekik mindent szabad, mert még beszámíthatatlanok), és inkább lepaktálnak velük, kifizetik nekik a harácsot, a sarcot, a harcot, s akkor legalább épp bőrrel megússzák a Szakállnélküliek rettenetes Sárga Veszedelmét, ezt a lírai vírusos tüdőgyulladást, az ifjú Vers-förgeteget.
Persze az infáns-költő, mint jelezni bátorkodtam, par excellence, legyen az, aki.
Az is.
Ugyan, mint minden kiskorút, még Márkus Andrást is egyetlen dolog érdekli igazán, s ez nem a fizika, a matematika vagy a kémia, hanem igenis a biológia, és ennek egy speciális, csakis a líceumi oktatásban szereplő szakfejezete, s nevezetesen: a szaporodás.
Az Infáns-vezér eme rögeszméjét, idea fixáját sok más adulens, nagykorú költő is átvette, sőt, fel is kapta, állítólag még Nobel-díjig is föl lehet vinni ezzel;
Márkus Andrásunk eme spanyol-viasz receptjét megtudván azóta is minden poéta és poéta-kisasszony a különbejáratú és összemberi szexuális életéről ír, fecseg, vonyít vagy visít. Sikít.
Kész majomparádé.
Énszerénységem megpróbáltam többször is idézni Márkus András itt olvasható műveiből. Hisz ez többek között a kritikus feladata, még a mitokritikusé is: idézni, szájbarágni az olvasónak a sokszor emészthetetlen falatot, hogy ne fogalmazzak erősebben, tudjuk, miket kell néha lenyelni. Ám, ha szöveghűen citálnám szépreményű szerzőnket, akkor erkölcsgyalázásért engem biztos megbírságolnának a szakavatott, erre hivatott hivatalok, még akkor is, ha csak idézet.
De mégis megkíséreltem idézni a Költőtől, tiszteletből a személye, a tehetsége és a versírói-alkotói szerepkör iránt. A fölolvasható-idézhető változat így hangzik:

 

"                   
Ne haragudj:     *           büdös volt,
S az artériák nagyon lilák.
Most     *          egy óriás, szőrös holt.
Hát ne duzzogj, és mossál          *          !  ''

Avagy:
" Egy tükörrel állok szem
ben.
            *          a bal kezemben.
Boldog vagyok, ha verhetem.
S vidáman kijelentem: serdülök.
"

"Álom

Most éppen rólad álmodom
Kezed walzert jár a       *
Apatejjel díjazom"

Hát ez az én erkölcsileg és szexuálpszichológiailag cenzúrázott, csillagozott, olvashatom-változatom. Így már "nihil obstat".
Talán még jobb is így, mint az eredeti.

Mit teccik szólni, kérem, hozzá
?
H
á' nem jobb?
Merthát én, az olvasó, a kritikus, a vén Wasistdas, a vén censor, én már nem vagyok kiskorú.
És eljön az az idő, mikor Márkus András sem lesz az.
Akkor az ő versei is talán úgy fognak szólni, ahogy az előbb idéztem őket.

 

Elküldöm ezt a cikket!
A címzett e-mail postaládája:


[Dr. Bréda Ferenc]