Éjszakai mulatók











Matthew Herbert Big band


Hangsávokból készített hosszú
fényes fonatot
a sûrû fekete suttogás,
amint átfésülte a reflektorok
bágyadt fényeinek
néma tincseit.
Arctalan ébenszínû Díva
lebegett súlytalan
a moncrome színpadon,
S hangja felhasította
a tudatos,
s tudattalan síkokat, s
kitörni készült
a hangszerek
pulzáló, lüktetô fogságából.
S mikor éppen
kibomlani látszottak
az Éjszaka fényes pántjai,
lassan legördülve,
fentrôl a mélybe csüngve,
a kemény zajrostok
kettéroppantották az Idôt:
“Pareidolia, paraphasia,
pareidolia, paraphasia..”





Románc


Egy különös árnyék tekeredett
a kisváros karcsú derekára,
hogy átölelhesse,
s bebugyolálhassa
alvó kedvesét.
Lassan, s
gyöngéden érintette meg
törékeny testét a fanyar, s
kesernyésen tovatûnô
pillanat.
A hold lecsurgatta
csendbôl sajtolt fénnyalábjait
a kicsiny, hideg háztetôkre
a sötétségben megbújó
lidérceknek, kik
marionettként báboztak
a csillogó fénycseppekkel, majd
apránként kortyolgatták el
a selymesen szétterülô
éjszakát.





Pesti Lokál


Izzadt sötétben
elhagyott csókok közt
a földre horpadt egy test,
bár a füstben
vágytól feszülve,
ajka felperzselt
démonokat lebegtetett,
szenvedélye mégis
elvékonyodott
a hancúrok foszló
ködében.






Elporladt a titkok foszló harisnyája

Rozettacsokros udvari topánkák,
fényu˝zô ékköves cipellôk,
Festékgalacsinok közé fojtott
merengések, egy régi vászonra
kenték el az idôt.


Százéves festményen apró
papucsok, s pompásan hímzett
selyemharisnyák,
Gázlámpák fényében szeszélyes
forgatag, s egy különös érzéki,
lazacszín budoár.


Lihegô érintések, pajzán suttogások,
felfedik az álcázott,
elmetszett örömöt.
S egy francia kurtizán
érzéki léptei feltépik
a széttáncolt macskakövet.


Az éjszaka míves fekete pókjai
beszôtték e zizegô,
kótyagos várost,
Áldozatúl ejtve a mérgezett
titkokat, s e bu˝nösen mormoló,
sötétlô káoszt.


Puderpamacsos éjbe
kalimpál, szökken
a vágyak acélgyöngyös pömpszje,
Magasló sarokkal, s
aranyfonatos fénnyel,
felfedi elôttem e szétmálló,
feslett világot.


Fakón, s érdesen
egy keretbe feszítve
megdermedt az élet e
különös festményen,
S most ott lebeg elôttem
szalonom díszeként,
az éjszakának hu˝vös fehérnemu˝je,
s minden titkának szürke szennyese.

[Fahssi.B.Soraya]