A halál akusztikája

Válogatott


TERASZ - IRODALMI SZEKCIÓ KÖZTÉR - FÓRUM FŐOLDAL


   A halál akusztikája

   


   Meg vagyok lepve. Nem szoktam, de most megvagyok. Találtam egy könyvet. Kicsi, vékony regény, lepkekönnyű tárgy a szenvedélybetegek valamennyi stilizálható őrületével összebetonozva, de fel lehet vele törni a kókuszdiót, nem kell csákány. Találtam egy könyvet. Írója nevét most látom először. A kiadóét is (mondom nem mellesleg, el akarom felejteni a kiadót, a kiadókat, a kiadói rendszert, a kapcsolódó motivációkat, motiváltságot és normatívákat, köztük a támogatási rendszerét, a jól beváltat, a remekül működőt).
   
   A cím fogott meg. Mashat kedvenc színe az ég. Épeszű író nem ad ilyen kicsavartan lírai címet, ha tömegével óhajtja bezsebelni a honoráriumból járó ötezreseket. Márpedig a regényben elhangzik, mint reményteli jövő, mint az átkos jelentől való elszakadás lila lehetősége a sikerregény, és a sikerregénnyel járó pénz. Mennyivel jobban jár a cím megjegyezhetősége szempontjából, ha példának okáért: Szex és alkohol, vagy Xanax és égi orgazmus (így benne az ég is, a kedvenc is). Vagy éppen, hogy ilyen címet ad. Nem óhajt változtatni az átkos jelenen. A szenvedélybetegek egyik titkos fegyvere, hogy éppen jól vannak szenvedélyük pozícionálta keserves határaik közt.
   
   Művészcsalád. Művészvilág. Kannás borban, egyéb alkoholtartalmú italokban, a xanax keltette hullámokban úszva. Ínyenceknek való. Ínyenceknek, akik valamilyen formában összeakaszkodtak életükben az önkifejezés & stimuláló szerek problémakörével. Minthogy beszédünk tárgya - ez a szokottnál is loboncosabb ego-regény -, a benne hullámzó, örvénylő, gyakorta követhetetlen neveken előbukkanó szereplői meghatározó százalékban olyan különös materiális objektíven át látják a világot, amelyen keresztül minden megdől egy kicsit. Vagy nagyon.
   
   Az olvasó akaratlanul az író felől közelíti a frissen felfedezett világot. Kényszerből, kényelemszeretetből, vagy pedig nem állhatja a zsákbamacskát, és a zsákbamacska miatt elveszett időt. Nyilván más is így áll az olvasáshoz, miért fogyott volna tízezrével az elhíresült Kertész Imre (oldalvizén meg Kertész Ákos ugyanabban a tempóban), ha nem volnának az olvasói szokások ilyen masszívan rögzülve? A kiadó nemzé a kánongyárat, a gyár nemzé az írót, az író nemzé az olvasót, az olvasó nemzé a kiadót. A dolog – a magyar könyvkiadás rendszere - körbeért.
   
   Az, hogy „frissen felfedezett világot” nem azt jelenti, hogy szűzen, tehát mint totálisan ismeretlenhez közeledve Miklós Gergely megfogalmazódó írói vidéket, hanem a benne az első bekezdésekből tisztán kivehető extravagáns művész-szenvedélybeteg gruppot. Az ilyesfélét a hosszú életet tervelő ember óvatos igyekezettel eltartja magától, mert ismeri a hasonló kis- és nagycsoportok természetrajzát. A gyengébbek meghalnak, nekik annyi. Az ellenállóbb szervezetűek túlélik és belehülyülnek, következik a pszichiátria zárt osztálya. Egy ezrelék, talán a szerencse, talán a tehetség révén jut túl az akadályokon, ráadásul még életben is marad. Két nevezetes nagyobb csoportosulást ismer az irodalomtörténet, az amerikai „elveszett nemzedéket”, akik az első világháború traumájával álltak feloldhatatlan nexusban, a másik ugyancsak amerikai, a hidegháború ötvenes-hatvanas éveinek elmebajában eszmélő beat-nemzedék. Veszteségarányaiban sehol nem jobbak a mutatók. A magyar szerhasználó művészvilág a maga csatornáiba pusztul, meg a GDP-t figyelembe véve a maga kannás borába, ellenőrizhetetlen hígítású narkotikumába, arab neppereibe.
   
   Nézzük, ki ez a férfi. Az Internet nem segít (ha ugyan nem arról a Miklós Gergelyről van szó, aki egy cserkészek által fenntartott honlapon fantasztikus vitairatokkal rukkol elő, hogy miképpen kellene a világot és a cserkészifjúságot közelebb hozni egymáshoz), a hátsó borító nagyon szűkszavú, de meghatározó tételeket árul el magáról. „1961-ben született Budapesten. Zongoraművésznek készült, majd egy hirtelen fordulattal a Bölcsészkar Művészettörténet és Történelem szakán diplomázott. Írásai a Túlvilág című ezoterikus folyóiratban jelentek meg a kilencvenes évek derekán. Első könyvét tartja kezében az olvasó.” A Túlvilágban nem találkozhattunk. Más ezoterikus lapokban sem.
   
   Nincs mögöttes segítség, honnan jön, merre kanyargott negyvenöt éves koráig, hogyan szedte fel a dübörgő szövegalakulatokat, amelyek tompa rezonáltságuk mellett érzékiek, felhangoltak, néhol egyenesen szeméremsértők az erotika és a homoerotika eszmetörténeti és freudista furfangjaitól. Az író időnként bejelenti, lagymatag könyvet ír. Legalább is szeretné, hogy a lagymatag könyvek kedvelői elfogadják. Szem előtt tartva ígéretét, mielőtt bevadulna, kiszól - egyes szám első személyű narráció, és mégsem terheli halálra birtokos ragokkal, mint az énregények kedvrongáló írói –, hogy most szándéka ellenére eltér a tervezett alapmodortól, három bekezdést kevésbé lagymatagra fogalmaz. Aki ragaszkodik az eredeti hangsúlyozáshoz, fordítsa el a fejét. És valóban képes beborítani a teli hamutartót a cipőbe. Szemérmesek, álszemérmesek, prűdök számára ellenjavallt, amikor pl. a női száj berendezkedését és viszonyrendszerét, szerkezeti harmóniáját taglalja, a kontextusban a férfiú egy bizonyos testrésze a tájékozódási tereptárgy.
   
   Tehát, amennyiben nincs használható irodalomtörténeti segítség, megkísérlem röviden összefoglalni a regény által feldolgozott történetet. Van egy fickó. Művész. És az ő családja. Szintén művész. Ezek a művészek jönnek-mennek valamelyik budai kerület hegyvidékes, de legalább vízmosásos birodalmában, és hol bekerülnek a narrátor látómezejébe, hol kitűnnek onnan. Nehéz eldönteni, a különféle formában (betűrendben) elhangzó nevek az élet bonyolultságát hivatottak szimbolizálni, netán az alkotói támpontok szétcsúszását (vagy a szerkesztői figyelem lanyhulását). Megjelenik egy a ködös távolba burkolódzó apafigura. Isznak és gyógyszereznek etc. A férfi oldalán legtöbbször egy Nassicah nevű fekete hajú feleség-angyal bukkan fel, aki mindenféléket tesz, hol jót, hol még jobbat a férfival. Néha megállnak. Megáll az egész. A szeszgomolyból, az időrendek káoszából kimerevedik egy-egy félelmetes tisztaságú és szépségű, félelmetes tisztasággal és szépséggel megjelenített kép.
   
   Erről szól a kötet. Leginkább Lowry meg-megtorpanó Át a Panamán-jára emlékeztet (poétikus betétei A forráshoz vezető erdei ösvény érzéki kitekintéseire), de a történetben víz csak véletlenül jelenik meg.
   Végezetül az olvasó azt gondolja, szívesen megnézne egy testesebb kötetet Miklós Gergelytől. Bármit. Hiszen ez a nyelvi készség, koncentráltság és erő nem lehet véletlen, aligha teljes vértezetben pattant ki Zeusz fejéből egyetlen kisregény.
   Hogy ma, most mit csinál az író, érdekli-e, hogy egy második kötettel bizonyítsa különleges tehetségét, nem tudni. Lehet, a mennyiségi borproblémák izgatják, mint szegény Szervác Józsefet, akinél az utolsó évek produktumait tapinthatóan áthangszerelte a Miklós Gergelynél is félreérthetetlen akusztika, a halálé.

Onagy Zoltán

   
   Miklós Gergely: Mashat kedvenc színe az ég
   Quóta Kiadó 2005.

   Új Könyvpiac 2005 szeptember


Szeptember

(ÖSSZES NAPIKULT)

Új Könyvpiac 2005 szeptember
Mindentudás Egyeteme - 7. előadássorozat
PIM-programok - 2005 szeptember
Rövid beszédek a műpináról
Darvasi az Almási téren
®ivko Grozdanić Gera Magyar Műhely Galéria)
A Művészeti Szervezetek nyílt levele Gyurcsánynak
Árgus 2005/9
Tekintet 2005/4
Faludy György Születésnapi buli a Nemzetiben
Koestler-konferencia a Műegyetemeen
Turczi István Meghívó könyvbemutatóra
Marossy Endre: Harcra hív a kürt
Bárka 2005/4
Szépirodalmi Figyelő 2005/4
A Kalligram II. félévi ajánlatok
Szigligeti magánfélnap
Szigliget képek
A Litera 3. születésnapja az A38-on
3. VERSMETRÓ-PÁLYÁZAT: TITKOS HELY
Szeptemberi irodalmi programok (14-ig)
Hír 358. Macska a gépből, 1., 2.
Angyalok ligete
2005. augusztus


*

Elküldöm az Onagy-oldal linkjét!
A címzett e-mail postaládája: