Magamról


1954-ben születtem. Abonyban nőttem fel, iskoláimat ugyanitt, Nagykőrösön illetve Szegeden végeztem. Magyar-orosz szakos tanári diplomával rendelkezem. Az egyetem elvégzése után évekig voltam munkanélküli, majd tanár a Kvassay- és a Semmelweis Szakközépiskolában, a törökbálinti Kísérleti Gimnáziumban illetve az óbudai Zsigmond Líceumban; a Kortárs segédszerkesztője majd versrovatvezetője, a Szivárvány társszerkesztője, a Kelet főszerkesztője, a Kortárs Könyvkiadó sorozatszerkesztője. 1996 januárjától dramaturgként dolgozom a Kolibri Színházban, ugyanitt, az Iparművészeti Egyetemen, valamint a Théba Művészeti Szakközépiskolában tanítom a növendékeket és hallgatókat dramaturgiára, drámaelméletre és -történetre. Óbudán élek, két gyermekem van, Sára és Judit; feleségem Szentpétery Csilla, a Kanematsu Corporation japán cég üzletkötője. Szemem színe kék, ha boldogtalan vagyok, akkor zöld, és ez elég sűrűn előfordul velem.

MUNKÁIMBÓL

ANTOLÓGIÁK:
• Gazdátlan hajók
• Madárúton
• Fasírt (Arctalan nemzedék), 1982
• Ver(s)ziók, szerk., 1982 (Kulcsár Szabó Ernővel)
• Nem Mind Egy, szerk., 1996

VERSESKÖNYVEK:
• Földfogyatkozás, 1982
• Álom a 403-as demokráciában, 1984
• Opus N3 : Koga,1984
• és néhány akvarell, 1986
• Hagyj még, Idő!, 1988
• Borús reggeli üzenetek, 1989
• Kívül, 1993
• Aversion 1994
• Áttűnések - áttüntetések(vál. versek), 1994
• Seregszámla (vál. versek), 1994
• Fénykorlátozás 1996
• Átszivárgások 1997
• Lassú halált játszik 2000
• A szomjúság nyelvén 2000

MESEKÖNYVEK:
• HI-SZEN, a guruló madár,1989
• Bongóc a tavaszban, 1990
• Bongóc a nyárban, 1991
• Királylányok könyve, 1996
• Mi kerül a vászonra? (versek) 1999

PRÓZA (esszé):
• Amerika, körülírások, munkapad, 1992

PRÓZA (regény):
• Papírváros (kimerülve, egy) 1998
• Papírváros (eltévedve, kettő) 2002

DRÁMAKÖTET:
• Hal, vér, festék 2000

DRÁMÁK, MESEJÁTÉKOK:
• Sakk-bástya
• Azután megdöglünk
• Ószeresek
• Romokon emelkedő ragyogás
• Ne lőj a fecskére!
• Bevíz úr hazamegy, ha
• Katonák, katonák
• Don Quijote, de
• A rút kiskacsa
• A kék madár (zenés átdolgozás)
• 77
• Paprika Jancsi visszatér
• Juliska és Jancsi
• Halvérfesték
• Királyfi és koldus
• Angyalok a tetőn
• Unfair lady (előkészületben)
• Raszputyin (előkészületben)

FONTOSABB HANGJÁTÉKOK:
• Anya, te vagy?
• A gyöngyház színe
• Ének Pohárért (sztereo-hosszúvers)
• Amíg hajnalodik
• Szavak, kék alkony, szavak
• HI-SZEN, a guruló madár 1-3.
• Amíg szeretsz
• Reménytelenek
• A szalma-tanár
• A kis rohadék
• Hagyd magára a Napot!
• Front
• Huszárok, hej, gyászhuszárok
• A vak
• Vereségképek
• Kaland a nagy családerdőben

HANGHORDOZÓK:
• Túloldalon (kazetta, Huzella Péterrel)
• Kövek (CD, Huzella Péterrel)

DÍJAK:
• a Művészeti Alap legjobb elsőkötetes-díja (1980),
• Radnóti-díj (1981),
• Graves-díj (1984),
• a Clevelandi Irod. Társ. József Attila-díja (1985),
• József Attila-díj (1987),
• Alföld-díj (1989),
• Csokonai-díj (1995),
• Kortárs-díj (1997)
• Szép Ernő-díj (2001)
• Tiszatáj-díj (2001)
• Bárka-díj (2003)

RÖVIDEN MAGAMRÓL
Szemem színe zöld, ha boldog vagyok, akkor kék, de ez ritkán fordul elő velem. Óbudán élek, két gyermekem van, Sára és Judit, feleségem, Szentpétery Csilla, a Kanematsu Corporation üzletkötője. Az egyetem elvégzése után évekig voltam munkanélküli, majd tanár a Kvassay- és a Semmelweis Szakközépiskolában, a törökbálinti Kísérleti Gimnáziumban illetve az óbudai Zsigmond Líceumban; a Kortárs segédszerkesztője majd versrovatvezetője, a Szivárvány társszerkesztője, a Kelet főszerkesztője, a Kortárs Könyvkiadó sorozatszerkesztője. 1996 januárjától dramaturgként dolgozom a Kolibri Színházban, ugyanitt, az Iparművészeti Egyetemen, valamint a Théba Művészeti Szakközépiskolában tanítom a növendékeket és hallgatókat dramaturgiára, drámaelméletre és -történetre. Abonyban nőttem fel, iskoláimat ugyanitt, Nagykőrösön illetve Szegeden végeztem. Magyar-orosz szakos tanári diplomával rendelkezem. 1954-ben születtem.


[Zalán Tibor]